A viking pajzsok hűséges társként szolgáltak, és a skandináv harcosok fő fegyverét jelentették az európai szomszédaik elleni támadások során.
Ezeknek a kör alakú fegyvereknek a készítése egy máig fennmaradt hagyomány része. Bár egyetlen északi népektől származó dokumentum sem írja le pontosan a viking pajzsok jellemzőit, a kutatások számos részletet feltártak róluk.
A pajzstest
A szélein elvékonyodó viking pajzsok átlagosan 60 mm vastagok voltak. Kerek formájúak voltak, átlagos átmérőjük 80 és 90 cm között mozgott. Mivel nehéz lett volna ilyen átmérőjű fákat találni ennyi pajzs elkészítéséhez, kisebb, egymáshoz illesztett deszkákat használtak.
@leslie.joursdorage
A szerkezet hét-nyolc fehér fenyődeszkából álló rétegből tevődött össze. A deszkákat egymás mellé fektették és összeragasztották. Az egész szerkezet szilárdságát a fogantyú rögzítései, a pajzsdudor (umbo) és a bőrperem erősítette meg.
Egyes ásatások feltárták, hogy apró vaslemezeket vagy bronzszalagokat gyakran rögzítettek a bőrperem fölé, hogy folytonosságot biztosítsanak a széleken, különösen akkor, ha a perem megsérült.
Bőrborítás
A középkori viking pajzsok széleit borjúbőrrel szegélyezték, és az elülső, valamint a hátsó felületüket is bárány- vagy borjúbőrrel vonták be. A falap tehát két bőrréteg közé került.
Annak érdekében, hogy ellenálljanak a lándzsák, kardok és az ellenséges fejszék kíméletlen csapásainak, megerősítésként bőrrel vonták be őket. Bár ez nyilvánvalónak tűnhet, csak a közelmúltban találtak rá négy középkori pajzsra Észak-Európában.
Ezek az időszámításunk előtti 500 és 580 közötti korszakból származtak. Ezek a felfedezések megerősítették, hogy a viking pajzsokat olyan védőréteggel látták el, amely ellenállóbbá tette őket.
Az időtállóság érdekében kezelt bevonat
Bár igaz, hogy a pajzsokat bőrrel védték, felmerül a kérdés, hogy a felhasznált bőr nyers, cserzett vagy kezeletlen volt-e. A bőrszegélyekből kivont mikroszálak elemzése során cserzőanyagokat fedeztek fel a bőrben. További kutatások kiderítették, hogy az üsző- és borjúbőr mellett báránybőrt is használtak.
Bár a báránybőr használatát a pajzskészítésben egy körülbelül 930-as évekbeli angol törvény tiltotta viszonylagos gyengesége miatt, egyes készítők mégis alkalmazták, mert ez volt a legkönnyebben elérhető anyag. A gazdaságaikban tartott bárányok bőre kéznél volt. Hogy ellensúlyozzák a gyengeségét, cserzőanyagokkal kezelték az anyagot, hogy növeljék annak ellenállóképességét és tartósságát.
@gagadzillartclay
A díszítés
Néhány, az ásatások során felfedezett pajzs, különösen a Gokstad-hajóban találtak (Norvégia, Kr. u. 905), nemcsak bőrrel volt bevonva, hanem festették is őket.
Emlékezzen vissza, hogy a cikk elején említettük: ezeknek a fegyvereknek a vastagsága általában 60 mm volt. Talán meglepte, hogy ezek a fegyverek nem voltak olyan robusztusak, mint ahogy azt elképzelte. Nos, a kutatók is hasonló következtetésre jutottak.
Annak megerősítésére, hogy valóban harcban használt pajzsokról vagy csak dísztárgyakról van-e szó, vizsgálatokat végeztek. Az eredmények bebizonyították, hogy ezek a viking pajzsok alkalmasak voltak a harcra. A bevonatukat gyakran sárgára, feketére vagy vörösre festették.
Központi lyukak
A viking pajzsok közepén kör alakú lyukak voltak, amelyeken keresztül átfűzték és rögzítették a bőrszíjakat, hogy megtartsák a bőrvédelmet. Úgy tűnik, a bőrdarabok nem voltak elég nagyok, ezért a harcosoknak két darabot kellett összeilleszteniük, hogy teljesen befedjék fegyvereiket.
A fogantyú vagy markolat
A viking pajzsok fogantyúi hosszúak voltak, és elérhették a pajzs teljes átmérőjét is. A két végük felé elvékonyodtak. A végük lehetett lapát alakú, így a végeket közvetlenül a pajzstesthez szegecselték.
@terredecuir
A pajzsdudorok és szegecsek
A középkori viking pajzsok közepén lévő kör alakú lyukakat egy körülbelül 15 cm átmérőjű, félgömb alakú acél pajzsdudor (umbo) fedte. A pajzsdudorokat általában nagy fejű, mindkét oldalon eldolgozott vagy ellapított vasszegecsekkel rögzítették.
Megjegyzendő, hogy a pajzsdudorok két fő formát ölthettek. Egyesek kifejezett nyakkal és meglehetősen magas dómrésszel rendelkeztek, míg más modellek ívelt aljúak voltak, nyak nélkül.
Más típusú pajzsdudorok is léteztek, de ezek ritkák voltak. Ilyen például a guggoló testtartású modell, a néha csúcsgombbal ellátott kúpos modell, a fogazott peremű, szögletes, finomított változatok stb.
Érdemes megjegyezni, hogy az ásatások során talált pajzsokon számos más fémveret is előkerült. A feltárt sírokban a pajzs hátoldalán elhelyezkedő karikagyűrűket találtak, amelyeket a pajzstesten és esetenként a fogantyún átmenő szegecsek tartottak. Ezek a karikák minden bizonnyal akasztóként vagy rögzítési pontként szolgáltak.
Napjainkban ezek a felfedezések lehetővé tették a viking pajzsok teljesen hiteles másolatainak elkészítését.
