A rúna ábécé, amelyet főként a germán népek használtak a Római Birodalom és a latin ábécé elterjedése előtt, 25 Kő-ből áll, beleértve egy üres rúnát, amely az ismeretlent jelképezi, valamint 24 vésett rúnát. A Római Birodalom bukása után a rúna ábécé egész Európában elterjedt.
Eredetileg jóslásra és mágikus rituálékra használták, és csak a beavatottak férhettek hozzá. Rúna véseteket találtak sírokon és amuletteken. Egyesek szerint ez az ábécé az etruszk írásból származik, míg mások az archaikus görög vagy római ábécét jelölik meg forrásként. Gyökereitől függetlenül a rúnaírás számos változáson ment keresztül története során.
A rúna ábécé: áttekintés erről a kommunikációs rendszerről
A germán eredetű rúnák a második században jelentek meg. Ezek kőbe, fémbe vagy fába vésett karakterek vagy szimbólumok. A kelta nyelvekben is használták őket, és a viking jósok a jövő megjövendölésére vették igénybe.
A rúna ábécét, vagyis a Futhark-ot az angolszászok az óangol nyelv írására használták. A skandinávok és a germán népek pedig a gótikus óészaki nyelv írására alkalmazták. Mindkét kultúrában a « Futhark » szó titkos tudásra, misztériumra utal.

@leo_sage_art
Az első 6 betűje alapján a rúna ábécének két fő változata létezik: az idősebb Futhark és az ifjabb Futhark. Az idősebb Futhark 24 karakterből áll, és 100-tól 800-ig használták. Az ifjabb Futhark 16 szimbólumot tartalmaz, és 800-tól 1100-ig volt használatban.
A középkori rúnákat 1100 és 1500 között használták, és nagyon hasonlítanak az ifjabb Futhark rúnáihoz, néhány különbséggel, különösen a fonetikában. Ezek az ábécék mindegyike a latin ábécéhez hasonlóan működik.
Hogyan működik a rúna ábécé?
Lehet, hogy meglepő, de a rúna ábécé, vagyis a Futhark nagyjából úgy működik, mint bármely más ábécé. A szavak a betűk egymás mellé helyezésével képződnek. Minden rúnához egy vagy több hang társul. Ami megkülönbözteti a rúnákat a többi ábécétől, az az, hogy fába véséssel készülnek.
Ennek közvetlen következménye, hogy többnyire csak függőleges vagy ferde egyenes vonalakkal ábrázolják őket. Szinte alig találhatók benne vízszintes vagy íves vonalak. Ugyanakkor érdemes megjegyezni néhány sajátosságot.
Az írásrendszerben a rúnákat nem szabad kettőzni. Más szóval, az olyan szavakat, mint a « runaR rista » és a « doTTir », « runarista » és « dotir » alakban írják. A másik részlet, ahogy az első példánál is látható, hogy a szavak közötti elválasztást nem feltétlenül szóközök biztosítják. Néha szóköz helyett keresztet vagy egy-két pontot használnak.
Fontos különbséget tenni az « R » és az « r » rúna között, mivel az előbbit csak a szavak végén használják. Ezenkívül, az idősebb Futharkkal ellentétben, a modernebb Futhark kevesebb rúnát tartalmaz, annak ellenére, hogy több hangot jelöl. Ez azt jelzi, hogy egyetlen rúna több hangot is szimbolizálhat.
A rúnák olvasása és jelentésük
Fontos megjegyezni, hogy a rúnák nem csupán a hétköznapi kommunikáció karakterei. A jóslás művészetének zárt köréhez is tartoznak, és néha pentagrammák rajzolásához is használják őket.
A kelta és germán népeknél a rúnáknak tulajdonítják azt a Kapacitás-t, hogy útmutatást adjanak, és más perspektívát nyújtsanak az életről és a különböző helyzetekről. Használatuk lehetővé teszi az általuk képviselt jelek értelmezését, valamint a jövőre és az élet bizonyos területeire vonatkozó jóslatok elemzését.

@le_laboratoire_du_dr_jekyll
Így magától értetődik, hogy minden egyes rúna külön-külön is rendelkezik saját jelentéssel, vagy egy konkrét fogalomra, ötletre utal. Ebben különböznek más ábécéktől.
Ahhoz, hogy jobban megértsd az életedet és a benne zajló eseményeket, szükséges lehet a rúnák használata. Például az idősebb Futhark első 6 rúnája a következőképpen alakul:
- Fehu = marha, gazdagság, növekedés;
- Ūruz = az ifjú harcos ereje, vas vagy eső;
- Thurisaz = thor, az óriás, a tüske;
- Ansuz = isten, tölgy;
- Raidō = utazás, lovaglás;
- Kenaz = kitörés, forrás, fekélyek.
A rúnákon alapuló jóslási gyakorlatban olyan köveket kell húzni, amelyekre ezek a szimbólumok vannak vésve. A jós feladata az elemek összekapcsolása és értelmezése.



